Eger

Az egri vár története a XI. századig Szent István koráig nyúlik vissza, amikor székesegyház és püspöki palota építésébe kezdtek a földből épült erőd falai közé.1241-ben a tatárok könnyen bevették az erődöt, amit teljesen leromboltak és felégettek. 1248-ban IV. Béla király Lampert püspököt megbízta egy új kővár építésével. Ekkor a székesegyházat is újjáépítették.150 éves békés időszak után 1424-ben és 1442-ben a cseh husziták ostromolták a várat, amit tovább erősítettek ellenük. 1470 körül Beckensloer János püspök új gótikus palotát építtetett az erődben. Az 1526-os mohácsi csata után Várday Pál püspök Szapolyai Jánost támogatta, ezért 1527-ben Ferdinánd király hadai megtámadták Egert. A következő években többször gazdát cserélt a két király között. 1542-ben Perényi Péter kancellár lett a vár ura, 1549-ben újra Ferdinándhoz került. Dobó István 1549-ben vette át a vár irányítását, és hozzálátott az építmény megerősítésének. Ekkor épült a később róla elnevezett bástya is.
1552 a törökök több magyarországi várat bevettek és Eger ellen vonultak. 1552 szeptember 4-én indult meg az ostrom. Előző éjjel a császári zsoldos sereg csöndben dezertált, így a várat csak a helyiek és a környékről a várba menekült 2000 fő (köztük nők és gyerekek) védték az Ahmed és Ali pasa által vezetett 50000 fős török sereg ellen. A támadás szeptember 11-én indult, először szeptember 14-én lőtték a várat, amit egy roham követett, de a védők visszaverték a 10000 fős támadást. Ezt több sikertelen roham követette. Az ágyúkkal megrongált falakat a törökök igyekeztek aláaknázni. A várfalakon folyt a küzdelem. A védők a támadások közti pihenőkben és éjszakánként is dolgoztak a falak javításán. A törökök október 13-án indították meg végső, mindent eldöntő rohamukat, de a magyar védők elkeseredett harc árán vissza tudták verni a török sereget. Október 18-án a kimerült török sereg feladta harcot és elvonult. A vár szinte romokban állt, 500 magyar harcos esett el vagy sebesült meg, a török sereg vesztesége 10000 fő volt.
1596-ban III. Mohamed szultán vezetésével visszatértek a törökök. A jóval erősebb véderővel felszerelt, bővített, fejlesztett várat Nyáry Lőrinc védte 7000 emberével, köztük sok zsoldossal. Szeptember 20-ára körülvették a Egert és megkezdődött az ostrom. Október 4-én a védők feladták a város, ekkor a törökök a várat kezték lőni és tüzet gyújtottak, hogy kifüstöljék az elővárat. Az elővárat védő zsoldosok pánikba estek és visszavonultak a belsővárba. A törökök megszállták az elővárat és innen folytatták az ostromot. A védők hamarosan megadták magukat azzal a feltétellel, hogy szabadon elvonulhatnak. Amikor a védők elhagyták a várat a törökök megtámadták őket, a zsoldosokat megölték a magyarokat pedig bebörtönözték.
A törökök felismerték az erőd jelentőségét és stratégiai központjukká vált és 1687 októberéig maradt a kezükben, amikor egy jól előkészített tárgyalás eredményeképpen harc nélkül átadták. 1702-ben a Habsburgok a várat katonai szempontból jelentéktelennek minősítették és Lipót császár elrendelte a külső vár felrobbantását. 1704 novemberében Rákóczi csapatai megostromolták. A védők nyolc hét múlva január 2-án megadták magukat, mivel vizük és élelmük elfogyott. 1710-ben Rákóczit megadásra kényszerítették. A vár ezután fokozatos pusztulásnak indult.


eger

az egri vAr tqrtEnete a Xy. SAzadig Sent istvAn korAig NUlik viSSa, amikor SEkeseGhAz Es pwspqki palota EpItEsEbe kezdtek a fqldbQl Epwlt erQd falai kqzEMyyBXXXXy\XM-ben a tatArok kqNNen bevettEk az erQdqt, amit teljesen leromboltak Es felEgettek. MyyBXXXXYyyy-ban yyyy. bEla kirAL lampert pwspqkqt megbIzta eG Uj kQvAr EpItEsEvel. ekkor a SEkeseGhAzat is UjjAEpItettEkBV\M Eves bEkEs idQSak utAn MyyyyBXXyyyy-ben Es MyyyyBXXXXyy-ben a Ceh huSitAk ostromoltAk a vArat, amit tovAbb erQsItettek ellenwk. MyyyyBVXX kqrwl beckensloer jAnos pwspqk Uj gOtikus palotAt EpIttetett az erQdben. az MYBXXYy-os mohACi Cata utAn vArdai pAl pwspqk SapoLai jAnost tAmogatta, ezErt MYBXXYyy-ben ferdinAnd kirAL hadai megtAmadtAk egert. a kqvetkezQ Evekben tqbbSqr gazdAt CerElt a kEt kirAL kqzqtt. MYBXXXXyy-ben perENi pEter kancellAr lett a vAr ura, MYBXXXXYyyyy-ben Ujra ferdinAndhoz kerwlt. dobO istvAn MYBXXXXYyyyy-ben vette At a vAr irANItAsAt, Es hozzAlAtott az EpItmEN megerQsItEsEnek. ekkor Epwlt a kEsQbb rOla elnevezett bAsTa is.
MYBVyy a tqrqkqk tqbb maGarorSAgi vArat bevettek Es eger ellen vonultak. MYBVyy September yyyy-En indult meg az ostrom. elQzQ Ejjel a CASAri Zoldos sereg Cqndben dezertAlt, IG a vArat Cak a heLiek Es a kqrNEkrQl a vArba menekwlt yyM fQ (kqztwk nQk Es Gerekek) vEdtEk az ahmed Es ali pasa Altal vezetett VM fQs tqrqk sereg ellen. a tAmadAs September Xy-En indult, elQSqr September Xyyyy-En lQttEk a vArat, amit eG roham kqvetett, de a vEdQk viSSavertEk a XM fQs tAmadAst. ezt tqbb sikertelen roham kqvetette. az AGUkkal megrongAlt falakat a tqrqkqk iGekeztek alAaknAzni. a vArfalakon foLt a kwzdelem. a vEdQk a tAmadAsok kqzti pihenQkben Es EjSakAnkEnt is dolgoztak a falak javItAsAn. a tqrqkqk oktOber Xyyy-An indItottAk meg vEgsQ, mindent eldqntQ rohamukat, de a maGar vEdQk elkeseredett harc ArAn viSSa tudtAk verni a tqrqk sereget. oktOber XYyyy-An a kimerwlt tqrqk sereg feladta harcot Es elvonult. a vAr Sinte romokban Allt, YB maGar harcos esett el vaG sebeswlt meg, a tqrqk sereg veStesEge XM fQ volt.
MYBVXXXXYy-ban yyy. mohamed SultAn vezetEsEvel viSSatErtek a tqrqkqk. a jOval erQsebb vEderQvel felSerelt, bQvItett, fejleStett vArat NAri lQrinc vEdte YyyM emberEvel, kqztwk sok Zoldossal. September XX-Ara kqrwlvettEk a egert Es megkezdQdqtt az ostrom. oktOber yyyy-En a vEdQk feladtAk a vAros, ekkor a tqrqkqk a vArat keztEk lQni Es twzet GUjtottak, hoG kifwstqljEk az elQvArat. az elQvArat vEdQ Zoldosok pAnikba estek Es viSSavonultak a belsQvArba. a tqrqkqk megSAlltAk az elQvArat Es innen foLtattAk az ostromot. a vEdQk hamarosan megadtAk magukat azzal a feltEtellel, hoG Sabadon elvonulhatnak. amikor a vEdQk elhaGtAk a vArat a tqrqkqk megtAmadtAk Qket, a Zoldosokat megqltEk a maGarokat pedig bebqrtqnqztEk.
a tqrqkqk felismertEk az erQd jelentQsEgEt Es stratEgiai kqzpontjukkA vAlt Es MYyBVXXXYyy oktOberEig maradt a kezwkben, amikor eG jOl elQkESItett tArGalAs eredmENekEppen harc nElkwl AtadtAk. MYyyByy-ben a habsburgok a vArat katonai SempontbOl jelentEktelennek minQsItettEk Es lipOt CASAr elrendelte a kwlsQ vAr felrobbantAsAt. MYyyByyyy novemberEben rAkOczi Capatai megostromoltAk. a vEdQk Nolc hEt mUlva januAr yy-An megadtAk magukat, mivel vizwk Es Elelmwk elfoGott. MYyyBX-ben rAkOczit megadAsra kENSerItettEk. a vAr ezutAn fokozatos puStulAsnak indult.
; ;