Kis-kő (Szilaspogony)

Nógrád megye északkeleti részén Bárna és Szilaspogony között a Cikorád-völgy északnyugati oldala fölé magasodik a Kis-kő sziklacsúcs. A meredek hegyoldalakkal körülvett csúcsot északnyugatról, a Kis-kő-nyak felől lehet legkönnyebben megközelíteni.
A Kis-kő bazaltja a Medves-Ajnács-kői bazaltvidék keleti szélén, erdővel borított területen 25-30 méterrel emelkedik ki a környezetből. A 379 méter magas bazaltkúpon egykor kétrészes vár állt. A meredek oldalú sziklás csúcs 12x5 méteres észak-déli irányban hosszúkás platóján volt a felső vár, amit keletre függőleges sziklafal, nyugatra meredek lejtőt lezáró sziklafal határól.
A nyugati sziklafal alatt egy egyenetlen felületű 7 méter széles rész következik. Itt a nyugati oldalon 10 méterrel a plató alatt egy mesterséges, sziklába vájt keskeny járat vezet egy sziklaüregbe. A Kis-kő rétegvulkán, ahol a tufatakarót a láva áttörte. A lávában egy nagyméretű gázhólyag jött létre. Ebből maradt vissza a 12 méter hosszú, 5 méter széles sziklaüreg. A barlangba eredetileg nem lehetett bejutni, csupán a tetején volt egy szűk nyílás, de azon ember nem fér keresztül. Elődeink kincsekről szóló szájhagyományokat őriztek, úgy hitték, hogy a törökök kincseket rejtettek a járhatatlan üregbe. A szájhagyomány arra késztette báró Kemény Gejza Tarna-völgyi földbirtokost, hogy 1909-1910 táján három pogonyi bányásszal a déli oldalról mesterséges járatot vágatott a barlangba. A nagyon hitt és óhajtott "törökök kincse" nem került elő, de azóta a bejáraton át könnyen be lehet jutni a sziklaüregbe.
A hegyoldal nyugati és északi, mélyebb részére terjed ki az alsó vár, amit árok és sánc véd. A szilacsúcsot nyugat, észak és északkelet felől 10-12 méterrel alacsonyabb szinten árok övezi. Az árok északnyugat felé egy kis platót vág le, máshol a külső oldalán sánc emelkedik. Az árok és a sánc csak elmosódott terasz alakjában követhető a nyugati és az északkeleti oldalon. A felső vár déli és keleti, szakadékos oldala alatt nem folytatódik az alsó vár. A felszínen falnak nyoma nincs. A várat oklevél nem említi.


kis-kQ (SilaspogoN)

nOgrAd meGe ESakkeleti rESEn bArna Es SilaspogoN kqzqtt a cikorAd-vqlG ESakNugati oldala fqlE magasodik a kis-kQ SiklaCUC. a meredek heGoldalakkal kqrwlvett CUCot ESakNugatrOl, a kis-kQ-Nak felQl lehet legkqNNebben megkqzelIteni.
a kis-kQ bazaltja a medves-ajnAC-kQi bazaltvidEk keleti SElEn, erdQvel borItott terwleten XXY-XXX mEterrel emelkedik ki a kqrNezetbQl. a yyyBVXXYyyyy mEter magas bazaltkUpon eGkor kEtrESes vAr Allt. a meredek oldalU SiklAs CUC Xyy*Y mEteres ESak-dEli irANban hoSSUkAs platOjAn volt a felsQ vAr, amit keletre fwggQleges Siklafal, Nugatra meredek lejtQt lezArO Siklafal hatArOl.
a Nugati Siklafal alatt eG eGenetlen felwletW Yyy mEter SEles rES kqvetkezik. itt a Nugati oldalon X mEterrel a platO alatt eG mestersEges, SiklAba vAjt keskeN jArat vezet eG Siklawregbe. a kis-kQ rEtegvulkAn, ahol a tufatakarOt a lAva Attqrte. a lAvAban eG naGmEretW gAzhOLag jqtt lEtre. ebbQl maradt viSSa a Xyy mEter hoSSU, Y mEter SEles Siklawreg. a barlangba eredetileg nem lehetett bejutni, CupAn a tetejEn volt eG SWk NIlAs, de azon ember nem fEr kereStwl. elQdeink kinCekrQl SOlO SAjhaGomANokat Qriztek, UG hittEk, hoG a tqrqkqk kinCeket rejtettek a jArhatatlan wregbe. a SAjhaGomAN arra kEStette bArO kemEN gejza tarna-vqlGi fqldbirtokost, hoG MYyyyyBYyyyy-MYyyyyBX tAjAn hArom pogoNi bANASSal a dEli oldalrOl mestersEges jAratot vAgatott a barlangba. a naGon hitt Es Ohajtott "tqrqkqk kinCe" nem kerwlt elQ, de azOta a bejAraton At kqNNen be lehet jutni a Siklawregbe.
a heGoldal Nugati Es ESaki, mELebb rESEre terjed ki az alsO vAr, amit Arok Es sAnc vEd. a SilaCUCot Nugat, ESak Es ESakkelet felQl X-Xyy mEterrel alaCoNabb Sinten Arok qvezi. az Arok ESakNugat felE eG kis platOt vAg le, mAshol a kwlsQ oldalAn sAnc emelkedik. az Arok Es a sAnc Cak elmosOdott teraS alakjAban kqvethetQ a Nugati Es az ESakkeleti oldalon. a felsQ vAr dEli Es keleti, SakadEkos oldala alatt nem foLtatOdik az alsO vAr. a felSInen falnak Noma ninC. a vArat oklevEl nem emlIti.